Volt egyszer két fiatal. Mindketten átlagosak voltak, átlagos szülők átlagos gyerekei. Ám amikor kissé idősebbek lettek és már azt hitték, hogy benőtt a fejük lágya, mindketten erőteljesen a politika felé fordultak. Egyik jobb, másik bal oldalról szemlélte a világot. Ezt hallották egész életükben, ezt tanulták a szüleiktől, röviden: a környezetük miatt ebben hittek.
Amikor megismerkedtek, felismerték egymásban az értelmet és a gondolkodás hajlandóságát. Szimpatikusnak találták és tisztelték egymást. Azonban, mint mindig, már szinte ösztönösen nem akartak a másikkal barátságot kötni, amíg nem ismerték annak közéleti nézeteit. Amikor kiderült számukra, hogy ellentétes oldalakon állnak, elkezdték átértékelni egymás már megismert tulajdonságait és fel vélték fedezni egymásban eszméiknek ellenségét.
Nyílt vitába nem bocsájtkoztak, de találkozásaik egyre feszültebb hangulatúak lettek és nevetésük sem csengett olyan önfeledten és őszintén, mint azelőtt.
A politika mesterkéltté és felnőttesen meggondolttá tette őket. Ezt ők is látták, azonban tisztában voltak vele, hogy az érdektelenséggel még nagyobb kárt okoznak mind maguknak, mind hőn szeretett hazájuknak.
Beszélni akartak a másikkal és megértetni vele, hogy miért hisznek abban, amiben. Hiányolták egymás társaságát, de nem léptek.
Pedig ez egy szép barátság kezdete lehetett volna.
Létezik középút?